MENÜ

Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola

 Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola

A Móra Ferenc Általános Iskola nyitott, személyiségközpontú iskola ezért, alapvető, átfogó célkitűzésünk az iskolai tevékenységek valamennyi területén és szintjén: egy gyakorlatias, a tanulók önmegvalósítását, életkori sajátosságoknak megfelelően a személyiségük kiteljesedését, egyéniségük formálódását szolgáló nevelés-oktatás megvalósítása, magas szintű oktatás, szilárd alapműveltség átadása. Fontosnak tartjuk az alkalmazható tudást, a testi-lelki egészséget, a hagyományok tiszteletét.

Törekszünk arra, hogy tanulóink nyitottsággal, kíváncsisággal tekintsenek a környező világra. Fontos küldetésünk, hogy a ránk bízott gyermekekben kialakítsuk a felelősségtudatot önmaguk, társaik és környezetük iránt.

Alapvető célunk olyan megalapozó tudás egyénre szabott közvetítése, amelyre diákjaink biztosan építhetnek további tanulmányaik során.

Általános iskola nevelés-oktatás 1-8 évfolyamon, melynek keretében segítik a gyermekek társadalomba való beilleszkedését, és képességeiknek, érdeklődésüknek megfelelően felkészítik a középiskolai továbbtanulásra.

 Az iskola gondoskodik a tanulók napközbeni ellátásáról, étkeztetéséről, hátrányos helyzetű tanulók megsegítéséről, fejlesztéséről, a tehetségek fejlesztéséről, felzárkóztatásáról, felügyeleti és napközi ellátásáról, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokról, továbbá ellátja azokat a feladatokat, amit a köznevelési és egyéb jogszabály az nevelés-oktatási intézmények számára előír.

2005, 2008-ban Ökoiskola, 2012 óta Örökös Ökoiskola és Madárbarát Intézmény. 2020 óta a telephely is Ökoiskolai minősítéssel rendelkezik.

2010-ben kezdődtek a tehetségígéret mérések és 2011-ben az iskola tehetségpont lett.

Az intézménynek Uraiújfaluban telephelye van, ahol 1-4 évfolyamon, 2 összevont osztályban tanulnak a gyerekek.

Az iskola létszám évek óta stabil. A beiskolázási körzetből a tanköteles korú gyermekek több mint 95%-a választja iskolánkat.

17 településről járnak tanulók az intézménybe. Jelenleg a székhelyen 8 évfolyamon 17 osztály és 1 napközis csoport van.

A szakmai alapdokumentumban lefektetettek alapján valósul meg a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása (mozgásszervi fogyatékos, beszédfogyatékos , autizmus, spektrum zavar, egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdők, enyhe értelmi fogyatékos, érzékszervi fogyatékos). 2007 óta minősített alapfokú művészetoktatási intézmény, zeneművészeti, képző- és iparművészeti, táncművészeti ág. 2023 óta telephelye vagyunk a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskolának.

Az intézmény szervezeti egységei nem különülnek el sem térben, sem munkafolyamatban, sem pedagógiai szempontból. Az irányítás feladatorientált szemlélet alapján történik.

Kiemelt céljaink a nevelő-oktató munka területén    

  • az iskola felé támasztott társadalmi, fenntartói, szülői, tanulói igényeknek való megfelelés, összhangban az iskola pedagógiai elképzeléseivel
  • magas színvonalú, hatékony, szakmai munka elismerése
  • az iskolában folyó munka megismerésének biztosítása
  • a jogok és kötelességek megfelelő arányának kialakítása, ennek érdekében folyamatos egyeztetés, párbeszéd partnereinkkel
  • esélyegyenlőség biztosítása, az integráció ne eszköz, hanem cél legyen
  • a kor követelményeihez igazodó, a társadalom és környezetünk által is megfelelőnek tartott viselkedésformák megismertetése, elfogadtatása
  • önálló életvitelre nevelés
  • környezettudatos nevelés, környezetvédelem
  • szabadidő hasznos, egészséges eltöltésének szorgalmazása
  • a kulturált szórakozás szabályainak gyakoroltatása, színház, mozi, múzeumlátogatások alkalmával, iskolai zenés rendezvényeken
  • eredményeink publikálása az iskola pozitív megítélése érdekében
  • tanfelügyeleti ellenőrzés, pedagógusminősítés feladatainak ellátása
  • TÉR támasztotta követelmények teljesítése

A célok megvalósításához kapcsolódó feladatok szervezési-vezetési, ill. nevelőtestületi szinten

  • az iskolai dokumentumok átdolgozása a törvénymódosításoknak megfelelően az iskolai döntési mechanizmusok folyamatos felülvizsgálata
  • hatékony döntések, jó munkahelyi légkör kialakítására törekvés
  • egységes pedagógiai követelmények megvalósítása
  • a szakmai munkaközösségek közötti együttműködés növelése, közös témanapok, témahetek szorgalmazásával
  • kapcsolatok ápolása a szülőkkel, gondviselőkkel
  • folyamatos képzések, önképzések, módszertani kultúra szélesítése mellett – a tanulók életkori sajátosságaival
  • egymás munkájának figyelemmel kísérése, segítése
  • kezdeményezőkészség, kreativitás fejlesztése egyéni szinten
  • színvonalas iskolai ünnepélyek és programok szervezése
  • aktív részvétel a városi és más intézmények által szervezett programokon, versenyeken, rendezvényeken
  • művészeti nevelés lehetőségeinek megteremtése, színtereinek biztosítása
  • tantárgyi felzárkóztatás biztosítása
  • jelzés a szakszolgálat, nevelési tanácsadó felé
  • tanulást segítő szakember bevonása, (gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus), SNI tanulóknál egyéni fejlesztési terv készítése
  • tanórai differenciálás, hatékony tanulási módszerek,
  • kapcsolattartás a gyermekjóléti szolgálattal, családsegítővel

 

A Komplex Alapprogram megvalósítása során kiemelt jelentőségű, hogy az a koherenciát biztosító, a célokkal egybevágó alapelvekre épüljön, ezzel megalapozva az alprogramok egységes rendszerét.

A program legfontosabb alapelvei:

1) adaptivitás; 2) komplexitás; 3) közösségiség; 4) tanulástámogatás; 5) méltányosság

A Komplex Alapprogram

  1. egységes rendszerbe ötvözi a pedagógiai gyakorlatban eddig használt differenciált fejlesztést támogató módszereket;
  2. alkalmazza a tanulók iskolai helyzetét, státuszát megváltoztató és ezzel a tanulási motivációt növelő Komplex Instrukciós Programot;
  3. különös hangsúlyt fordít a tanulók alapvető képességeinek, készségeinek kialakítására az alprogramok segítségével. A Komplex Alapprogram jelszava: Tanulni élmény!, amely magával hozza az élményalapú tanulást, ami nem valósulhat meg máshol, mint az Élménysuliban. Programunk eleme a tanulók aktív tanórai részvételének támogatása, mely a pozitív élményeken keresztül valósul meg. Ennek mozgatórúgója az interaktív, a tanulók bevonásán alapuló kreatív feladatmegoldás, az együtt tanulás élménye.

 

Általános helyzetelemzés

 Személyi feltételek

 

Pedagógusok száma: 38

  • ebből aktív pedagógusok száma: 37
  • ebből tartósan távol lévő pedagógusok száma: 1
  • nevelést, oktatást közvetlenül segítők száma: 5
  • technikai személyzet: 7
  • ebből tartósan távol lévő technikai dolgozó:1

Pedagógusok száma foglalkoztatási jogviszony alapján:

  • közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre: 34
  • közalkalmazotti jogviszony határozott időre: 4

 Pedagógusok száma munkaidő alapján:

  • teljes munkaidős: 37
  • részmunkaidős: 1

Pedagógus fokozat szerint:

  • gyakornok: 2
  • pedagógus I.: 22
  • pedagógus II.: 11
  • mesterpedagógus, kutató tanár: 3

Munkakör alapján:

  • általános iskolai tanár:18
  • tanító: 19
  • gyógypedagógus: 1

 

 Pedagógus megbízatások, ellátott feladatok

 

Igazgató:

Király Annamária

Igazgató-helyettesek:

Varga Zoltánné

Tamási-Erőss Tünde

   

 

Szakmai munkaközösség megnevezése

Vezető neve

Alsós munkaközösség

Pallag Eszter

Öko munkaközösség

Tamáné Bokor Szilvia

Fejlesztő munkaközösség

Nagyné Szabó Tímea

Nyelvi munkaközösség

Nagyné Herczeg Judit

Komplex Alapprogram munkaközösség

Kovács Diána Viktória

 

 

Szervezet

Vezetője

Szülői Közösség

Patakiné Keszei Annamária

Szakszervezet

Ivánkovicsné Reznyák Bernadett

Iskolaszék

Őri-Farkas Anikó

Diákönkormányzat

Őri-Farkas Anikó

Iskolai sportkör

Szilágyi Zoltán

 

  • Gyógypedagógia: Sümegi Éva gyógypedagógus
  • Gyógytestnevelés: Arany Dániel
  • Gondozási és Családsegítő központ munkatársa: Bognár Csilla
  • Pedagógiai asszisztens: Molnárné Németh Hajnalka, Nagy-Tóth Szilvia, Dénes Tímea
  • Iskolatitkár: Varga Lászlóné
  • Gyermek és ifjúságvédelmi felelős: Király Annamária
  • Rendszergazda: Nyeső László
  • Iskolai honlap gondozása: Nagyné Herczeg Judit
  • Könyvtáros / tankönyvfelelős: Tamáné Bokor Szilvia
  • Iskolai hit-és erkölcstan oktatók:

Szakál Szilárd plébános, Baranyay Bence lelkész, Magyar Melinda lelkésznő, Horváth Péter hitoktató.

 

Óraadók

  • Logopédia: Takács Katalin, Kőszegi EGYMI utazó gyógypedagógusai
  • Iskolapszichológus : Bősze Letícia

 

 

 Tanulókra vonatkozó adatok

Iskolánk létszáma évről-évre nő, a 2025-26-os tanévben: 423 tanuló 19 osztályban folytatja tanulmányait, ebből 27 tanuló a telephelyen, 1.-2., 3.-4. összevont osztályban.    

 

Osztály

Létszám fő

SNI fő

számított létszám

Osztályfőnök

1.a

25

2

27

Pallag Eszter

1.b

26

1

27

Ágh-Dorgai Kármen

2.a

 

24

3

28

Vinczéné Sándorfi Andrea

2.b

25

4

30

Horváth Csilla

3.a

23

1

24

Ivánkovicsné Reznyák Bernadett

3.b

23

2

25

Nagyné Szabó Tímea

4.a

19

2

21

Makáriné Horváth Erzsébet

4.b

21

0

21

Tolnai Judit

5.a

21

3

24

Keszei Szabolcs

5.b

22

0

22

Némethné Horváth Krisztina

5.c

21

1

22

Kovács Diána

6.a

26

2

28

Tamáné Bokor Szilvia

6.b

25

1

26

Illés-Dávid Orsolya

7.a

23

2

25

Szalai Szabolcs

7.b

21

2

23

Szilágyi Zoltán

8.a

24

4

28

Szabó Róbert

8.b

24

2

26

Molnár Melinda

1-2. U

14

3

18

Tóth-Móricz Kata

3-4. U

13

4

18

Varga Zoltán Sándorné

összesen:

 

 

 

 

 

Tárgyi felszereltség

 

Az EFOP 4.2.1. Akadály nélkül a hatékony tanulásért a répcelaki iskolában” pályázat során az iskola XXI. századi arculatot kapott. Felújításra került a villamoshálózat, fűtésrendszer, teljes burkolatcsere. Új tanulói asztalok, székek érkeztek. A megújult informatikai eszközök rendszerének köszönhetően 15 teremben van interaktív tábla, 60 db laptop és 30 db táblagép segíti a digitális oktatást.

A pályázat eredményeképp 6 új, korszerű szaktanteremben (természettudományi, rajz, technika, rehabilitációs, nyelvi-, és informatika) tanulhatnak diákjaink.

Az akadálymentesítést szolgálja a D épületben kialakításra került lift, mozgássérült wc és parkoló, illetve minden tanterem akadálymentesen elérhető.

 Tanórán kívüli foglalkozások

Alprogramok, szakkörök, felzárkóztatás, sportköri-, és egyéb délutáni foglalkozások.

A KAP bevezetésével átalakult a délutáni foglalkozások rendszere. Alsó tagozaton egész napos iskolai rendszerben (7.30-15.50) tanulnak a kisgyermekek, felső tagozaton tanulószoba keretén belül alprogrami foglalkozásokat tartunk.

Feladatok

Feladatok a belső működés területén

  • Iskolai honlap - felelős: Nagyné Herczeg Judit
  • Általános vezetési, szervezeti változásokkal kapcsolatos feladatok: A legszorosabb együttműködés kialakítására törekszünk a Szülői Közösséggel, az Iskolaszékkel. Felelős: Király Annamária igazgató
  • Vezetőségi ülések, értekezletek megszervezése (kibővített ülés), online „Hétközi párbeszéd” havonta egyszer nevelőtestületi megbeszélés, munkaközösségi megbeszélések a munkaközösség-vezetők irányításával

Felelősök: igazgató, igazgató- helyettes         

  • A tűzvédelmi, munkavédelmi / balesetvédelmi, környezetvédelmi felülvizsgálatok elvégzése Felelős: Egyházi Tibor 

Tamási-Erőss Tünde igazgató -helyettes      Hi: szabályzat szerint

  • Répcelaki hírmondóba készített cikkek, az érintettek körében az információk közzététele

Felelős: Király Annamária igazgató

Határidő: a tanév rendjéhez, a munkatervi feladatokhoz igazodva

  • tanügyi ellenőrzések

felelős: Tamási-Erőss Tünde

 

 

 

Asztali nézet